Talán mégis...

Talán mégis túléli ez a blog az iskola-szintet. Már megkaptam rá a jegyemet, és minden rendben volt. Most mégis úgy érzem, hogy vagy fél év kihagyás után kell, hogy valamit írjak. Nem azért, mert olyan sokan olvassák, mivel senki nem olvassa. Azért, mert olyan nagyon írják. Illetve nem írják. És ez a baj.
Már többször is eszembe jutott, hogy folytatom, csak valamilyen kifogással mindig lehetett halogatni. Most elérkeztem oda, hogy egyszerűen nem akarom halogatni. Mert le vagyok rágva. 
Persze, ha elolvasná aki miatt ez így lett (mármint a lerágás lett így), akkor ő úgysem értené, és ráfogná, hogy nő vagyok, és biztos nehéz napjaim vannak. Szerinte egy hónapban háromszor-négyszer is hetekig, de minimum napokig vannak nehéz napjaim. Pedig a biológiával tisztában van, nagyjából. Egyszerűen csak, ha van valami baj, akkor én túl érzékeny vagyok, vagy túlreagálom, vagy túl valami. Mindig van valami, ami túl. De mindig csak én vagyok túl. Ő soha nem túl...
bunkó
durva
rideg
közönyös
semmi.
Ő mindig mindent optimális mértékben használ. Természetesen. 
Szerinte. 
Szerintem meg annyira beleivódtak ezek a dolgok, hogy ő tényleg úgy érzi, hogy ez a normális. Igaz, rajta kívül csak a két kis rajongója érzi ugyanígy, de ez nem probléma, mert nyilván a "mindenki más" romlott el.
Majd kiderül ez még.