Jajj, úgy élvezem én a sulit...

Sok idő után egy régi barátomon (A.) gondolkozom. Szerinte az ELTE-n lenne a helyem, nem itt. Próbáltam magam az ELTE bölcsészkarára képzelni. Furcsa lenne. Lehet, hogy ott nem lógnék ki, hanem elvegyülnék a sok idétlen bölcsész között. Itt ez nem lehetséges. Egyrészt, mert nem bölcsész szakon vagyok (gondoltam ezt azért megemlítem), másrészt mert én vagyok "az a csaj, aki nem jár be túl gyakran?" Talán néhányan tudják hozzá a nevemet is. ( Valószínűleg én viszont nem tudom az övéiket.) Kb. ennyi információjuk van rólam. Ez az ami miatt nem tudok (és nem is akarok) vegyülni. A barátnőm valószínűleg ugyanígy gondolja, így aztán ketten különcködünk. Hihetetlen emberek vannak itt.Vagy ők nincsenek jó helyen a főiskolán, vagy én vagyok nagyon rossz helyen. Itt most nem arra gondolok, ahogy a szakmához hozzáállnak, vagy ilyesmi. Az engem nem érdekel. Azon tudok megdöbbenni, hogy mennyire nem zavarja őket a saját butaságuk. (Természetesen ez nem mindenkire vonatkozik, és akire vonatkozik, az úgysem venné magára!)
Konkrétan: ha azt mondom, hogy van egy jó könyv az adott témában, amit minden évben elolvasok, akkor utána nem kezdek el 10 percet gondolkozni a címén, mert valószínűleg tudom. És aztán mikor azt kérik, hogy mondjam el néhány mondatban a tartalmát, akkor valószínűleg nem azt mondom, hogy most hirtelen nem tudom. Nem azzal van a bajom, hogy nem tudja, mert joga (és képessége is) van nem tudni. De akkor minek mondja? Minden témában van egy jó könyv, sőt sok jó könyv. Utána úgy érzi, hogy ő most egy nagyon fontos dolgot osztott meg velünk. Valóban, csak nem azt, amit akart. 
Egy másik alkalommal egy másik csoporttársam emlegetett egy írót. Először azt mondta: "Tudjátok, az a náci író!" majd 10 perccel később: "Nem jutott eszetekbe annak a kommunista írónak a neve?". Végül nem tudtuk meg, hogy náci-e vagy kommunista, és hogy ki az az író.
Ezek csak kiragadott példák. Sok ilyen volt még, de jobb ha nem is gondolok rá. 


Érdekes belegondolni, hogy már lassan 2 éve, illetve - mivel nincs folytonosság - 4. szorgalmi időszak óta látom ugyanazokat az embereket magam körül, és a csoportból 4 emberrel beszélek, közülük egyel szívesen. Nem is vágyom a többiek társaságára. Ez valószínűleg kölcsönös. Elgondolkodtam rajta, hogy talán bennem van a hiba, de arra jutottam, hogy ez nem így van. :)

AKIK MINDIG ELKÉSNEK

"Mi mindig mindenről elkésünk,
Mi biztosan messziről jövünk.
Fáradt, szomoru a lépésünk.
Mi mindig mindenről elkésünk."          (Ady Endre)


De nem. Ez nem így van. Ma például nem ezért késtem el az órámról. Na jó, a belvárosból nem 2 perc kiérni Békásmegyerre, de azért ez nem indokolná, hogy minden nap elkéssek. Kezdem már unni. Általában 1 perccel késem le a '18-as HÉV-et. Ma a '48-ast értem el. Be se kéne menni órára. Helyette olvasnék egy kicsit, mondjuk Csáth Gézát. Utána a vitorlásanyagból is megtanulnék pár fejezetet. Erre persze nincs lehetőségem, mert a jelenléti ívet alá kell írni. Késni fogok vagy 20 percet.

A lila nadrág

Biztos furcsának tűnik elsőre, hogy mennyire zavar az, hogy elszakadt a nadrágom. Nekem is furcsa lenne, ha nem ez a nadrágom lenne az. A kedvencem, és mellesleg az 5 nadrágomból így már 3 használhatatlan.
A lila nadrághoz sok élményem kötődik. Velem volt, mikor először voltam vitorlázni. Velem volt, illetve rajtam, amikor összejöttünk a barátommal. Rajtam volt néhány vizsgámon. Rajtam volt, mikor egy negyedkész regényről kellett kritikát mondanom egy barátomnak. Szóval sok mindent átélt velem. Amikor fölvettem, mindig eszembe jutott valami, amit nem hagynék ki az életemből.
Nem a nadrág miatt szomorodtam el. Amiatt, amik hozzá (is) köthetők. Ha ki kell dobnom, olyan lesz, mintha egy fényképalbumot vagy ilyesmit kellene eltüntetnem.
Nem akarom. Lehet, hogy a szobám dísze lesz belőle?

Előszó- szerűség

Itt kellene leírnom, hogy kiféle és miféle vagyok, és miért csinálom ezt. A kifélét és mifélét emberi számítás szerint kihagyom, majd a bejegyzésekből úgyis ki fog derülni. Miért csinálom?
Nos, ennek két oka van. Kezdem a kevésbé érdekessel. Blogjelenség órára ez kell a jegyhez. Tiszta sor.
A második oka az, hogy már régóta terveztem blogot írni, csak sosem volt meg az az impulzus, ami miatt túllépek a lustaságomon, és legalább elkezdem.
Miféle dolog lesz ez?
Hát olyan, mint én. Leírom ami éppen fontos, vagy nem olyan fontos, de valamiért én úgy gondolom, hogy itt a helye. Nagy rendszerességet nem kell várni, mert szabadidőm kb. nincsen, tehát valami mástól fogok elvenni időt, hogy ezzel haladjak.
Meglátjuk, hogy sikerül.