Csütörtök

Furcsa volt reggel, mert abban az időben indultunk, mintha suliba mennénk, csak K. ment próbálni. Minden esetre úgy döntöttem, hogy benézek órára. Úgy gondoltam, hogy nem maradok végig, hanem lelépek a szünetben, és készülök lélekben a német ZH-ra. Amikor beléptem a terembe kb. 3 ember ült bent. Azon gondolkodtam, hogy most rögtön kéne kifordulni, mert még nem kezdték el. Végül is bementem, köszöntem, és akkor olyan furcsán néztek rám, mintha marslakó lennék. Min lepődtek meg? Azon, hogy bementem, vagy azon, hogy nem késtem, vagy azon, hogy köszöntem?  Nem tudtam eldönteni. Elszeparáltam magam egy külön padsorba, jó szokásom szerint. Úgy terveztem, hogy olvasni fogok, vittem is magammal egy Karinthy kötetet. Végül nem tudtam olvasni, mert rajtam kívül senki sem figyelt, így a tanár majdnem végig nekem beszélt. Így nem is volt pofám lelépni a szünetben, viszont megtanultam nyitott szemmel aludni.